Az Endless River volt az inkubátora a projektnek, amit Montag Viktor gitáros és Szabó-Vincz Péter dobos (aki amúgy a Fémforgács egykori szerkesztője volt emp néven) hozott össze. A beszélgetés apropóját a 2023 novemberében megjelent Junkyard Tape c. EP adta. Természetesen szóba került az anyazenekar, meg a különböző egyéb projektek is. És természetesen a saját szerzemények mellett a kedvencek is előkerültek.
A Waydown zenekar 2023 egyik felfedezettje volt. A klipek, az első albumon hallható dalok mind azt mutatják, hogy van potenciál a csapatban. A stonert, a groove metalt és a grunge hatásokat keverő zenekar két tagja mesélt a főbb mérfölkövekről, meg persze elhozták a kedvenceiket is, amiken keresztül őket és a zenekart is jobban megismerhettük. Ez volt az első adás, ami már a Fáklya Rádió Twitch csatornáján is látható volt élőben.
A fiatal SFV zenekar a 80-as évek hard rockját játssza a nagy elődök nyomán. A csapat nemrég a The Winery Dogs előtt mutathatta meg magát, amit a beszámolók alapján sikeresen abszolváltak. A csapat két tagja az októberben megjelent debütáló lemezük dalai mellett elhozta a kedvenceiket is.
A Divent. egy energikus, négy fiatalból álló modern metál zenekar, női tiszta és extrém vokálokkal. A céltudatos fiatal csapat még az út elején jár, de nemrég megjelent bemutatkozó EP-jük (Minden, ami most kell) alapján már most a reménység kategóriába kerültek. Ráadásul a kedvenceik alapján a zenei ízlésük is kiváló, ami a saját szerzeményekben is visszaköszön.
A Vale Of Tears hosszú idő után egy háromszámos EP-vel tért vissza. Az Oxymora I dalai mellé a közeljövőben érkezik az Oxymora II is, de a tervek szerint a harmadik résszel válik majd egésszé a történet. Az ezekhez kapcsolódó infók mellett szó esett a koncertezésről, a hazai undergroundról és persze a kedvenc zenékről is.
Gődér Csaba a zenei "háttérmunkások" egyike, aki a koncertszervezéstől a hangosításon és a stúdiós munkákon át a Rántotthús After című rendezvénnyel egyfajta zenei edukációt is végez. A műsorban az említett program mellett a kvázi klubként működő SzimplaROCKS hátteréről meg az általa kedvelt stílusokról és zenékről beszélgettünk.
A Fémforgács történetének egyik legkülönlegesebb adása volt ez, amikor a Sonic Bear Punch két tagja - Pityesz és Lui - társaságában megjelenés előtt majdnem végighallgattuk a Part I - Deep Down Inside című debütáló albumot.
Itt már white noise nélkül teljes valójában hallható az utolsó dal is, ám a beszélgetésben természetesen Murphy tevékenységét természetesen megbeszéljük.
A 2023-as SnailgardN lemez egy változatos, remek dalszerzői vénával megáldott csapatot mutat, akik hangszeresen és énekileg is toppon vannak. Ráadásul az ízlésük is rendben van. A műsorba hozott kedvenceik is változatosak, amikkel kapcsolatban jót beszélgettünk. Persze a zenekari dolgok is szóba kerültek a dalszerzéstől a koncertezésig.