Mit esznek a tevék a sivatagban?

A tevék a Föld legszárazabb, legforróbb és legkietlenebb helyein élnek, valahogy mégis sikerül elegendő élelemhez jutniuk. De mit esznek olyan helyeken, ahol úgy tűnik, hogy semmiféle növényzet nincsen?

Az oaklandi állatkert jelentése szerint a dromedárok – amelyeken egy púp van – elsősorban "tövises növényeket, száraz füvet és sóbokrot" esznek, hozzátéve, hogy az állatok szinte minden sivatagi növényt megesznek. A San Diego Zoo Wildlife Alliance szerint ezek a tevék a sivatag bármely növényének füvét, levelét és gallyát megeszik, valamint a Haloxylon nemzetségbe tartozó szaxaul cserje zöld hajtásait is. Ezenkívül az állatkerti szövetség szerint megeszik a Salsola, Ephedra és Zygophyllum nemzetségekhez tartozó különféle sivatagi cserjék szárát és lombozatát is.

De mi történik, ha lenyelik a más élőlények számára mérgező anyagokat tartalmazó növényeket?

A tevének három-négy gyomra van. A táplálék az első két gyomorban részben lebomlik, majd tovább halad a másik gyomorba (vagy kettőbe), így az emésztést segítő számos mikroba már könnyedén tudja tenni a dolgát és a méreganyagok egyszerűen eltűnnek.

Ettől függetlenül nem kell félteni a tevéket, hiszen ha nincs élelmiszer, akkor is több mint egy hétig képesek túlélni víz nélkül és hónapokig élni táplálék nélkül a púpjukban elraktározott víznek és zsírnak köszönhetően.

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben