Nosztalgikus érzéseket hozott magával a Neocracy

2020 nyarán Volker Pannek, Tim Pannek (apa és fia) valamint Franciska Stolze úgy döntött, hogy néhány dalt rögzít, csak úgy maguknak, hogy  a járvány alatt értelmes módon töltsék az idejüket. Úgy látszik megérte.

A három igen komoly zenei tapasztalattal rendelkező zenész különféle projekteken keresztül kapcsolódott össze. Céljuk az volt, hogy jól strukturált dalokat hozzanak létre, magas elismerési értékkel és fenntartsák a hangszerek organikus hangját. Ennek a projektnek a nevét is gyorsan megtalálták: neokrácia, az új demokrácia szójátékaként.

Elsőként a dalokat csak maguknak írták, mert véleményük szerint a jelenlegi időkben nem szabad illúziókat kergetni a hírnév megszerzéséről a zenei  világban, azonban a stúdióban valami csodálatos dolog történt.

A három zenész közül mindenki annyira szívből muzsikál  és személyes érzelmeket tett a dalokba, hogy dalaik megérettek a nagyobb közönségnek való bemutatásra.

Akárhogy is, úgy gondoljuk, hogy a zene csak érzelmek és személyes tapasztalatok révén működik. - vélekedik a zenekar

Jegyezzük meg jól mi is a Neocracy nevét, hiszen ez az szászországi zenekar már nemcsak szülőfalujukban, Eisdorfban hangos, de szép lassan Európában is! Mindenesetre a Fáklya Rádióban már Ti is hallhatjátok őket!

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben