Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy az Evens zenekar új dala, először nálunk hallhatta a nagyközönség, ráadásul élőben. Mindemellett beszélgettünk a kezdetekről, az új tervekről és hogy, hogyan haladnak a hard rock műfajától a modern metálig. Hallgassátok vissza podcastünket, hogy ti is részesei legyetek az élménynek.
Igen tartalmas beszélgetésben volt részünk a Rainbow Puke zenekar oszlopos tagjaival, akik nemzetközi vizeken is megmutathatták már tehetségüket a nagyérdeműnek, nem utolsó sorban igen meglepő történetekkel párosulva.
A mai adásunkban egy különleges zenekar volt a vendégünk, akik nem mások mint az Images From a Memory, akik a Dream Theater helyi helytartójuk. Megtudhattuk, hogyan készülnek a koncertekre, milyen relikviáik vannak és, hogy miért érdemes ma egy tribute zenekart csinálni, csak azért, hogy össze hozza az adott zenekar rajongóit egy közös. eseményre
A színpad nem marad épen, ha a +4 van rajta éppen, hiszen az utolsó koncertjükön a színpad is beszakadt alattuk. A zenekar két tagja, Idul Richárd ( alias Lehúzós) és Szalagyi Áron (alias Oktávolós) volt a vendégünk, akik kalandosabbnál kalandosabb történeteket hoztak magukról és a stúdióban történtekről.
A mai adásunkban az Usque zenekar jövőbeni, és jelenlegi terveiről beszélgetünk, nagyjából egészen a kezdetektől indultunk az állandó stúdiózáson át, a havi rendszerességű koncertekig.
Egy fantasztikus zenekar életútját ismerhettük meg. IGEN! Hogyan jutottak el egy gyerekkori barátságtól, a nőgyógyászon át a Mobilmánia turnéig. Hallgassátok vissza Podcastünket, amiben a Banderass zenekar két tagja Móczó Tamás és Kiss Ákos volt a vendégünk.
A mai vendégeink a Fekete Pont zenekar két oszlopos tagja volt, és a háttérben megbújó mentoruk, akikkel beszélgettünk az idei terveikről, és az ősszel megjelenő friss ropogós albumukról.
Az Illetve zenekarral mindig nagy öröm beszélgetni, a mostani alkalom is fantasztikus hangulatban telt el. Kár lenne kihagynod ezt a podcastet.
A ManGoRise zenekarral találkoztunk, és beszélgettünk arról, milyen élmény volt megjárni Kínát és, hogy mikre készülhetünk tőlük az idén. Egy biztos, idén is a Balatonon, az úszószínpadon fognak úgy zenélni, hogy közben horgásznak.
A nosztalgikus hangulatból és a humorból sem volt hiány e három ikonikus zenekarral eltöltött estén. A közös élmények mellett a márciusban érkező, már most teltházas 25 éves Tűzmadár bulinak ígérkező rendezvény kulisszatitkaiba is belátást nyertünk.